A mai történetünkben Ica meséli el, hogyan szokott vissza húsz év kihagyás után a kerékpárra – pontosabban egy férfibiciklire.

 

Ha egy őrültet láttok nyári esőben énekelve kerékpározni, ne hívjátok a mentőt, csak imádom a kerékpározást!

 

Gyerekkoromban férfi kerékpár volt csak otthon, ezen tanultam meg a kerekezést, váz alatt dugva át a lábam. Egyszer elkapta a mackónacit a lánc, és estem egy hatalmasat.

 

Nem vette el a kedvem a kerékpározástól, de felnőttként faluból városba költözve már nem volt lehetőségem bicajozni .

 

Eltelt 20 kerékpármentes év. Időközben a város szélére költöztünk, és buszoznom kellett munkába. Úgy kezdtem a napot és úgy fejeztem be, hogy görcsbe rándult a gyomrom a buszozás gondolatától is. Tömeg, lökdösődés, az „aurámba” belerondító emberek…

 

 

Az egyik állandó útitársam, egy idősebb néni kérdezte egyszer, nem venném-e meg a pincéjében porosodó kerékpárt, mert ő már nem használja. A helyszínen derült ki, hogy férfi kerékpár! A sors keze.  Viszont alumínium vázas, könnyű, és a keskeny kerekei nem tapadnak az úthoz – lehet vele „repeszteni”.

 

 

 

 

 

Első próbálkozásaim bizonytalanok voltak. A városban vannak még bőven hiányosságok kerékpárutakat illetően.  Az első munkába bicajozásom után alig tudtam lábra állni, olyan izomlázam volt, de nem adtam fel. Azóta napi 12-15 km-t kerekezek, megtaláltam a legoptimálisabb utat a munkahelyemre. Semmivel nem hasonlítható össze az a szabadságérzet, amit a kerékpározás okoz. Az ember mire hazaér, kitekeri magából az egész nap felgyülemlett feszültséget. Néha szép lassan tekerek, elbambulva nézem a tájat, máskor meg – persze csak a lehetőségekhez mérten – „száguldozom”.

 

Nem utolsó szempont, hogy a télen rendetlenkedő vércukrom tavasztól őszig szinte tökéletes értéket mutat a kerékpározásnak köszönhetően. Sajnos hóban, és téli esőben nem merek elindulni az utak minősége miatt, 3 – 4 hónap pihenőt kap a bicajom.  A családom nem fertőződött meg sajnos, ahányan vannak, mind autókázik.

 

Tavaly találtam rá a BAM-ra és regisztráltam. Idén már sikerült a 9-i bringás uzsonnára is eljutnom, ahol „sztárfotó” is készült rólam.

 

A helyi kerékpáros klubbal szorosabb kapcsolatot szeretnék ápolni, talán egyszer eljutok egy túrára is, de még nem merek belevágni 100 km-es útba. A szeptemberben megrendezésre kerülő helyi kerékpáros felvonuláson mindenképpen ott leszek!

 

Mártonné Ica