Újabb felhívásunknak eleget téve Réka is elküldte hozzánk a történetét, amelyben megosztja velünk, hogyan is lett fél év alatt “biciklislány”.

A kerékpározás számomra az egyik legkedvesebb ajándék, amelyet a barátomtól, Óscartól kaptam.

Húgommal régebben sokszor beszéltünk arról, hogy jó volna „biciklislánynak” lenni, szoknyában, szalaggal a hajunkban, virággal a kosarunkban. Ennek egy akadálya volt: ki nem állhattunk biciklizni az otthon rendelkezésre álló kerékpárokon, és szülővárosunk, Pécs, nem is tűnt a legkímélőbb terepnek a kezdéshez.

Amikor Budapestre költöztem, a párom egyre gyakrabban mondogatta, hogy biciklivel kellene közlekednünk, de én továbbra is ellenálltam, mondván, mindenem fáj a kerékpározástól. Óscar ezért felajánlotta, hogy próbáljam ki az ő Pegasus névre hallgató „paripáját”, melyet Velencében szerzett egy aprócska, eldugott bicikliboltban, hátha megváltozik a véleményem. A 2013. tavaszi BAM kampányra sikerült is meggyőznie, a bringás reggeli alkalmával mentem először kerékpárral munkába – innentől kezdve Pegasusból Tündérparipa lett, szegény Óscar azóta sem ült rajta, mert engem alig lehet róla leszedni. A sarki boltig is biciklivel megyek, és napi szinten összesen 20 km-t tekerek a munkába (ha máshol nincs dolgom, mert ilyenkor többet) – sem eső, sem szoknya, sem magas sarkú cipő nem okoz problémát. Egyik munkatársam szerint olyan vagyok, mint egy komplett kerékpár kampány: fülig érő mosollyal, virágos ruhában, zenét hallgatva… egy meleg nyári napon a buszon izzadva neki is azonnal biciklizni támadt kedve.

Bizton állíthatom, hogy a váltás komoly életminőség-javulást hozott magával. Egyrészt, nem idegesítem magam a fővárosi dugóban, nem nyomorgok a tömegközlekedésen. Másrészt, ha éppen nem jutok el edzeni munka után, akkor sem aggódom, hiszen a napi szükséges mozgásmennyiséget mindenképpen teljesítem a kerékpározással. Harmadrészt, az esti sétákat, hétvégi barangolásokat egyre többször váltja fel a közös tekergés a városban és környékén.

Tündérparipámnak köszönhetően tehát az elmúlt fél év során végre én is „biciklislánnyá” válhattam. Kicsit furdal a lelkiismeret, hogy barátomat megfosztottam szeretett járgányától, és az én régi kerékpáromra kárhoztattam, ezért október végén kap egy újat a szülinapjára – „kölcsönörökbe” bicikli visszajár. Óscar annyira még nem beszél magyarul, hogy Nők Lapja Cafét olvasson, úgyhogy nem fogok lebukni 🙂

Fertői Réka