Ha Te is szeretnéd megosztani saját történeted, írd meg nekünk!
Az én történetem egy szerelemről szól, vagyis kettőről. Az egyik két keréken távozott, de maga után hagyott egy kétkerekűt.
Persze, hogy volt egy tűzpiros BMX-em kb. 7 éves koromban. Azzal száguldoztam, és nagyon menőnek éreztem magam. Meg estem, keltem. Aztán valahogy kinőttem. A biciklit és a biciklizést is. Snitt: eltelik kb. 20 év. Aztán jött egy szerelem, meg az ő kétkerekű paripája.
Annyit fárasztott már a biciklizéssel és annak örömeivel, hogy egy nyaralás alkalmával végül beadtam a derekam, és én is nyeregbe pattantam. Épp a Balatonnál voltunk, és néhány óra elteltével határozottan élvezni kezdtem, ahogy száguldozni próbálok az éppen szét nem eső bringával a kisebb-nagyobb emelkedők között, miközben folyamatosan a Balaton látványa tárul elém. Arra gondoltam, talán ez otthon, Budapesten is működne, úgyhogy nosza, szerezzünk egy kerékpárt!
Postán érkezett az én csodálatos Wanderer biciklim, és ugyan az elején ici-picit át kellett alakítani a városi igényeimnek, de a felkerült kosár és csomagtartó semmit sem vett el a fantasztikus országúti versenykerékpár jellegéből. Az elején arra gondoltam, én leszek a legóvatosabb és biztonságosabb az egész városban: csak a járdán, csak lassan, csak mosolyogva tekerek majd. Ahha… egy-két hét és némi rutinszerzés elteltével megelégeltem a járókelőket és útközepén sétáló galambokat, és hirtelen elrántva a kormányt lehuppantam az autók közé. Jó, hát nem mondom, hogy először nem féltem: dehogynem! Hónapokig úgy tekertem munkába, hogy közben éreztem a gyomromban egy enyhe kis szorítást és az átlagosnál magasabb adrenalin- és stressz szintet. Merthogy közben a munkába is elkezdtem gurulva járni!
Eltelt az első nyár, szépen lassan megszoktam és beépítettem a kerékpározást a mindennapjaimba, megtanultam hova szabad és nem szabad lekötni, és grátiszként még a Balatont is megkerültem vele. Ez három éve történt, azóta az akkori szerelem már kigurult az életemből, de hagyott maga után egy másikat: az én türkiz, kosaras, csoda biciklimet.
Azt hiszem igazán idén lettünk a legjobb barátok: már az első téli napsütésnél azt terveztem, hogy felülök és tekerek egy kicsit, mert nem bírom tovább enélkül, de várni kellett még. A tavasz érkeztével viszont visszafordíthatatlanul eljött a gurulás időszaka. Azóta mindenhova, de tényleg mindenhova együtt megyünk.
Együtt voltunk a számomra első és utolsó Critical Mass-en, együtt kerültük meg idén ismét a Balatont, és most készülünk az egynapos kerülésre is; együtt tévedünk el folyamatosan Budapesten és együtt élünk meg minden napot. A legjobb barátommá és a szerelmemmé vált ez a járgány, néha a múzsám, néha pedig a megoldás a bánatomra.
És hogy miért várok minden egyes percet, amikor tekerhetek…? Mert ennél nagyobb szabadság kevés van, mert időt spórolok (nem is keveset), mert utazás közben sportolok, mert más szemszögből látom a városom és a világot, és mert mindig jó kedvem lesz, ha nyeregbe pattanok.
Ez egy életérzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Krinyó
Tetszik. A jany is 😀
Vagány csaj, vagány bicaj! Hajrá Krinyó! 🙂