Az eddigi legmeghatóbb történetet szeretnénk most megosztani Veletek.
Zsolt története olyan, melyet már sokunk átélt, akár szóról szóra. Legtöbbünk nem bringásnak született, hanem az évek során alakult át két kerekű imádóvá. Aztán valahogy úgy maradt és elkezdte “terjeszteni az igét”, ahogy Zsolt is írja. Igyekszünk mindenkit megfertőzni a környezetünkben 🙂

Köszönjük Zsolt, hogy a szívünkből szóltál! További kellemes tekerést és persze hátszelet kívánunk! 🙂

Ha Te is megosztanád a történeted, ha Te is imádod a biciklid és a tekerést, írd meg nekünk!

 

Érdekes dolog, hogy az ember milyen utat jár be, és hogy ehhez milyen eszközt kap. Mindenkinek van egy története, most az enyémet olvashatjátok.

Az életed hirtelen megváltozik, mert mondjuk elvesztesz egy közeli hozzátartót, elveszted azt akitől az életed kaptad és még időd se volt ezt megköszönni neki, és hatalmas űr marad utána, akkora űr, ami szinte már fáj.
És mivel fáj és a hangulatod sem a régi, meg jelentkeznek mindenféle egészségügyi problémák, elmész orvoshoz.
Az orvos azt mondja, hogy hát igen van egy két kritikus érték és gyógyszert kell szedni. Persze tudod, hogy ez nem elsősorban a depresszió miatt van, tudod, hogy eddig eléggé lusta életet éltél.

Ekkor elgondolkozol. Jó esetben arról, hogy milyen más alternatív megoldás lehet. A sportot sokan mondták már, de mivel nem vagy hosszútávfutó, sem úszóbajnok, sőt hegyet sem másztál még, a jég sem tipikusan a barátod, így a jégkorong, a hegymászás és futás is kilőve.
Elgondolkodsz, hogy vajon mit lehetne csinálni? Eszedbe jut, hogy van ugyan egy régi leharcolt kerékpár a kamrában, de mit kezdjél vele. Éled tovább az életed.

És egyik reggel, amikor közlekedsz a tömeggel akkor látod , hogy ott az út túloldalán kerékpárosok mennek szépen sorban és mindegyik vigyorog, vagy legalább is  nagyon jó kedvű. És ekkor bevillan, hogy ezt te is meg tudod csinálni.
Másnap már fel is ülsz és mész. Nincs tömeg, nincs várakozás, nincs semmi, csak te, a reggel és a Duna friss illata. Észre sem veszed és már be is értél a munkahelyedre. Közben tavasszal madarak éneke kísér, nyáron kacér kerékpáros lányok jönnek szembe, kell ennél több?

Innentől szinte nincs megállás: először csak kerékpár úton mész mert az biztonságos, aztán már néha lemerészkedsz az útra is, közben a kollégák néznek, hogy a kezdeti lelkesedés nem hagyott alább és te még mindig tekersz. Esőben  azért megkérdezik, nem áztál meg?! Mit lehet erre mondani, nem jobban, mint Ti a buszmegállóban!

És elkap a gépszíj, elmész Critical Mass szervezőnek, tekersz teljesítménytúrákon és minden alkalmat megragadsz, hogy kerékpározhass, vagy hogy terjeszd az igét, hogy emberek tekerjetek lelkesen, és el se tudod képzelni hogy eddig miért nem így közlekedtél.

És ahogy kerékpározol, egyre jobb dolgok történnek veled, kisimul az arcod, és vidáman érsz be a munkahelyre, hazafelé szintén jó hangulatban telik az út. És mivel emberek között vagy, ezért ha éppen úgy adódik segítesz, útbaigazítasz, mosolyogsz, és fogadod a köszönetet: a mosolyt.

Az autósokat lassan megszokod, és okosan szabályokat betartva suhansz mellettük.
A katarzis akkor jön el, amikor már bringásként kezelnek, és szólnak, hogy van egy jótékonysági kampány, amiben jó lenne ha részt vennél, mint kerékpáros.
Erre mit lehet mondani? Megérkeztél, bringás lettél és innen már nincs megállás, tekersz tovább és boldog vagy, hogy ezzel még akár másoknak is segíthetsz.

És miért jó azon túlmenően, hogy szabad vagy, tekersz, és  fújja a szél az arcodat?
Jobb lesz a közérzeted, az egészségi állapotod, nem vagy fáradékony, nehezebben gyűr le a nátha, vagy bármilyen légúti betegség, jól érzed magad.

Én úgy tűnik a kerékpárt kaptam eszköznek és úgy tűnik, hogy jó eszköz , mert amióta megvan, egyre több jó dolog történik velem.
Hogy lettem bringás? Érdekes, hogy nem tudom, hogyan történt, csak egyszerűen megtörtént.

Hanner Zsolt