Lassan a BAM! kampány végére érünk, de még mindig érkeznek a történetek, amikért nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük Nektek, hogy megosztjátok velünk személyes történeteiteket, hogy ezzel példát mutassatok másoknak és erősítitek az elhatározást, hogy minél többen váltsanak két kerékre!
Október 25-ig várjuk még a történeteket!

Mostani történetünket Andrea küldte, aki szegedi lakosként bringázik minden nap, első osztályos gyermekével a munkába/suliba.
A történetből kitűnik, hogy nem könnyű egy általános iskolás gyermek élete, de a hátizsákja sem: iskolatáska, tornazsák, tisztasági csomag, és nem könnyű édesanyja élete sem, ha mindezt egy biciklire kell felpakolni… Elismerésünk Andreának!

 

Két keréken, szabadon

Negyedik X-et taposó, két gyermekes édesanyaként élem mindennapjaimat a napfény városában, Szegeden. Gimnazista lányom 16 évesen már világot járt, önálló személyiség, míg kisfiam egy hónapja kezdte meg a „munkát”, első osztályos lett.

Minden reggel 6-kor csörög a vekker, alig bírunk kitápászkodni az ágyból. Könyörgés, hízelgés, fenyegetés széles skáláit vetem be a még álomból kábult gyermeknek. Nekem jutott osztályrészül hogy bringával elszállítsam a művészeti iskolába. Sajnos egy órával az órakezdés előtt beviszem szegényt, majd kifulladva, amikor a Dóm téren megkondul a 7 órát jelző harang, megérkezem munkahelyemre, a Klinikára.

Hétfő reggel kész kabaré ahogy kinézünk: egy jól megtömött iskolatáska, tornazsák, tisztasági csomag, megtetézve a női kézitáskámmal. Még a fülünkön is csomag lóg. Kisfiam a bicajom gyerekülésébe kuporodik, szeme se látszik ki a pakkok alól.

Eddig az ősz kegyes volt hozzánk, jó időben kész felfrissülést okoz a tekerés, még reggeli torna helyett is beválik a 3-4 km-es bicajozás. Sajnos beköszöntött a csapadékos idő, ilyenkor váltóruhával megspékelve, duzzadt táskával érkezem a munkába. Átázott csirkeként loholva esem be, köszönés után azonnal meleg ruhába bújok. Mégis vállalom ezt az életformát, mert ezzel több legyet is üthetek. Megszállott, fanatikus természetvédő vagyok, amit egy családanya megtehet a környezetéért, azt megteszem.

Egy nemzetközi kutatás szerint az édesanyák tehetik a legtöbbet a környezetkímélő életmód bevezetéséért. Ők felelősek a vásárlásokért, ők nevelik a jövő nemzedékét. Ha csemetéjük jó példát lát, akkor előbb utóbb követni is fogja. Jómagam a papírt, üveget, fémet, pillepalackot külön válogatva viszem a gyűjtőhelyre, kényelemből sohasem csapom a háztartási hulladék közé. Panellakásunk tetején napkollektor működik, a mi társasházunk volt Szegeden az első fecske, amelyik levált a távhő hálózatról. Az autót csak nagyon indokolt esetben indítjuk be, nemcsak spórolási szándékkal kerüljük használatát, hanem környezetkímélés miatt is. Szegeden több km-es összehangolt bicikliút van, igaz nem veszélytelen egy zsúfolt városban az effajta szabadszellemű közlekedés, de kis odafigyeléssel, szabályok betartásával megoldható.

Szeretek biciklizni, semmilyen más sport nem jöhet szóba számomra. Minden alkalommal részt veszek családommal a Critical Mass-en is. Igaz a legutóbbi 12,5 km-es távot kisfiam kiskerekű járgányával már nem bírta teljesíteni, az utolsó szakaszon lemorzsolódtunk. Nekem ez a bicajos közösség nagyon szimpatikus, minden évben felvonulok, élvezem az utcán bámészkodók elismerését, örömmel integetek az óriási hömpölygően kígyózó bicajos tömegből. A blokád miatt a villamosokban, buszokban ragadt emberek türelemmel viselik a konvoj elvonulását, kaján mosollyal veszik tudomásul, hogy most miénk a tér. Közösen felhívjuk a figyelmet, hogy a bicajosok is egyenértékűek a többi közlekedőkkel, senkinek se járjon kiváltság, mindenki tartsa be a rá vonatkozó szabályokat.

Régi motoros vagyok a „Bringázz a munkába kampányban!”, mindenkinek csak ajánlani tudom. Rendkívül jó kezdeményezés, aki csak teheti, pattanjon nyeregbe!

”Kis lépés ez az embereknek, de nagy lépés az emberiségnek”. Mindazoknak, akiknek lakóhelyén fontos a tisztább levegő megőrzése és nem rest tenni ennek érdekében, legyen zöldebb. Adjuk át a Földet örököseinknek, úgy hogy paradicsomi idill legyen rajta az élet és nem pokol.
Bagdi Andrea