Kicsit döcögősen tette meg az “első lépéseket” a kedves levélíró, de nem adta fel, pedig az első útján egyből hegynek felfelé kellett tekernie. Csak így tovább!
“Amikor kedves kolléganőm 2013 tavaszán elkezdett biciklivel járni dolgozni, nálunk éppen kezdett realizálódni a biciklivásárlás. Na nem azért, hogy ezzel járjak munkába, hanem, hogy a már 7 éves fiammal el tudjunk menni erre-arra.
Szóval megvettem a 2 biciklit, de addigra már nagyon „irigykedtem” a kolléganőmre és a szép időben kezdett erősödni a vágy, hogy én is menjek vele dolgozni. A visszatartó erő a távolság volt: Óbuda – Budatétény 18km. Egy percig nem gondoltam, hogy én ezzel megbirkózom. A párom azt mondta, tuti, hogy a Lágymányosi-hídnál kidőlök. Én csak azt tudtam, hogy nagyon kitartó vagyok.
Tehát hosszas rábeszélés után találkozót beszéltünk meg a Lágymányosi – hídnál. Fogalmam sem volt, mennyi idő kell, ezért jó korán elindultam, ami nem volt baj, mert még sosem voltam a hídnál, csak a déli- vasúti összekötőre emlékeztem gyerekkoromból, így 10 percig kerestem a hidat a híd lábánál. Mikor megkérdeztem egy embert, hát eléggé mosolygott. De mondanom sem kell, én is pukkadtam a nevetéstől.
Míg a barátnőm megérkezett, volt időm pihenni, utána jött a szomorú valóság, még a fele hátravan. Nem akartam nagyot égni, így tekertem utána, mint az „őrület” le ne maradjak. Aztán megérkeztünk a végítélethez: még 3 km hegynek fel. Na itt szakadt el a cérna. Amit a barátnőm kapott tőlem, azt máig emlegeti. Ma már nem dolgozik velünk, de az biztos, hogy minden alkalommal, amikor megyek hajnalban, hálás vagyok, hogy rávett a tekerésre. Már a hegyre is felbírok tekerni.
A bringás reggeliről tőle hallottam, de sajnos nem tudok részt venni, mert jóval korábban járok dolgozni. Viszont regisztráltam a Bringázz a munkába kampányra, remélem sikerül teljesítenem. Sajnos rossz időben nem nagyon tudok biciklizni, mert nincsen még megfelelő felszerelésem.
Azt nem gondolom, hogy én ettől megváltoztam volna, de nagyon örülök, hogy van valami, amit igazán szeretek csinálni. És minden vágyam, hogy a heti 2 alkalmat 3–ra emeljem, mert már nagyon utálom a BKV-t. Az 1 órás utat biciklivel 1 óra 20 perc alatt teszem meg, de megéri, mert nem kell várnom, rohannom és tömegben nyomorognom. És most már azt is gondolom ( bár ezt sejtettem korábban is), hogy az ember képes önmagát legyőzni, de nagyon jó volt, hogy volt mellettem valaki , aki buliként vezette fel az egészet. Bár az is volt, mert az 1-2 alkalommal, amíg toltuk fel a biciklinket a hegyre, rengeteget nevettünk és nagyon sok gyümölcsöt ettünk a fákról. Azt gondolom, hogy örökre szép emlék marad.”
Küldd be te is saját bringás történetedet és mi megosztjuk! Részletek itt.
